Az első órákban folyton ránéztem a kijelzőre, mert biztos voltam benne, hogy lemaradok valamiről. A hét végére viszont kiderült, hogy a valóban fontos emberek megtalálnak, a többi pedig megvár. A telefon csendesebb lett, a fejem pedig meglepően kevésbé. Te melyik értesítést kapcsolnád ki végleg?
Van valami különös megnyugvás abban, hogy látjuk: valaki ott van. Nem beszélünk, nem küldünk jelet, mégis számít a kis zöld pont. Talán csak arra várunk, hogy a másik tegye meg az első lépést, vagy azt ellenőrizzük, hogy még létezik-e közöttünk a lehetőség. Te szoktál úgy figyelni valakit, hogy közben nem írsz neki?
Az egész egy ártatlan visszavágóval kezdődött, aztán már senki nem az érméért játszott. A tét valójában az lett, ki meri előbb abbahagyni, és ki mondja ki, hogy a másik egyszerűen jobb volt. A legjobb párbajokban nem a jutalom a fontos, hanem a történet, amely utána még napokig előkerül. Melyik játékban viseled a legnehezebben a vereséget?
Éjjel valahogy eltűnnek a nappali mondatok védőkorlátai. Olyan dolgokat is leírunk, amelyeket délelőtt már túl személyesnek, túl merésznek vagy egyszerűen túl furcsának éreznénk. Talán a fáradtság tesz őszintébbé, talán csak az, hogy kevesebben figyelnek. Neked volt már olyan késő esti beszélgetésed, amely másnap is veled maradt?
Egy dalszöveg, három pont és egy látványosan „elfoglalt” állapot régen komplett érzelmi hadüzenetnek számított. Mindenki tudta, kinek szól, miközben hivatalosan természetesen senkinek. Ma történetekkel és reakciókkal üzenünk burkoltan, de a játék ugyanaz maradt. Mi volt a legdrámaibb vagy legviccesebb státuszod?
Az első túl őszinte volt, a második túl dühös, a harmadikat pedig már hajnalban írtam, amikor minden gondolat fontosabbnak tűnik. Reggel mindhármat kitöröltem, és máig nem tudom, gyávaság volt-e vagy jó döntés. Néha a meg nem küldött üzenetek többet mondanak rólunk, mint azok, amelyek célba érnek. Te inkább azonnal elküldöd, amit érzel, vagy alszol rá egyet?
Volt egy készülékem, amelyet már karcosan, gyenge akkumulátorral és ragasztott hátlappal is képtelen voltam lecserélni. Nem azért, mert tökéletes volt, hanem mert minden fontos korszakomhoz kötődött benne egy kép, egy üzenet vagy egy csengőhang. Amikor végül fiókba került, furcsán olyan érzés volt, mintha egy régi baráttól búcsúznék el. Neked volt olyan telefonod vagy tárgyad, amelyhez indokolatlanul erősen ragaszkodtál?
